Hazaköltözünk

Óvodába járni Skóciában 2. - a sorozat második része

2018. április 26. - Költözünk

Az előző részben említettem néhány különbséget a skót és a magyar óvodai élet között, de bőven van még mit mondani a témáról, ezért most ezzel folytatnám.

ovi2.jpgMár múltkor is utaltam rá, de számomra a dolog legnagyobb tanulsága, hogy nem is kell kimozdulnunk Európából, hogy egy egészen más megközelítéssel találkozzunk, olyannal, ami a mi összes előzetes tapasztalatunknak és elvárásunknak ellentmond. Nem azt mondom, hogy jobb, azt sem, hogy rosszabb. Van dolog, ami nekem személy szerint nagyon tetszik, van, ami nagyon nem, a többség azonban inkább olyan, hogy elcsodálkozom rajta, hogy így is lehet, mert bennem eddig ez fel sem merült. És láthatóan működik az élet így is.

Még egy megjegyzés: amit én itt írok, az Skóciára vonatkozik. Az angol rendszert nem ismerem, nem csodálkoznék, ha kicsit más lenne.

Életkor

Magyarországon ugye a gyed tart 2 éves korig, a gyes 3 évesig, utána meg jön a kötelező ovi. Kevés gyerek kezdi a bölcsit 2 éves kora előtt, és meg kevesebb az, akinek a szülei elintézik, hogy 4-5 éves koráig otthon lehessen.

Itt, mint írtam, a viszonylag rövid szülési szabadság miatt a gyerekek jelentős része 1 éves kora előtt intézményesítve lesz, az iskola viszont 5 évesen kezdődik (nem 4, mint Angliában), és addig nem kötelező a gyereket küldeni sehova. 2014-ben vezették be a mindenki számára elérhető heti 15 órás ingyenes ovit, azóta ez a korosztály jórészt már jár valahova napi 3 órában, a közelmúltig azonban a felük otthon volt: olvastam egy 2010 körüli statisztikát, amelyben azt írták, hogy a gyerekek 48 százaléka számára az iskola volt az első közösség, ahova csatlakozott. Ezt pedig azért, mert a magánovi nagyon drága, és az alacsony jövedelmű családok számára egyszerűen jobban megéri, hogy az anya otthon van (és kitömik segéllyel, de ez egy másik történet), mint hogy elmenjen minimálbérért dolgozni, és az egész elmenjen az ovira.

Betegségek

Otthon a dolgozó szülő egyik legnagyobb problémája, hogy sok oviba már orrfolyással sem engedik be a gyerekeket. Na itt ilyen nincs. Ahova a kislányom járt, ott külön felhívták a figyelmet, hogy enyhe megfázással még vigyük a gyereket, hogy be tudjon illeszkedni, a magánovikban pedig egész elképesztő állapotok uralkodnak, simán beadják a lázas, hasmenéses gyerekeket, pedig ez utóbbit elvileg nagyon szigorúan kéne venni. Ha a gyerek nagyon vacakul van, felhívják ugyan a szülőt, hogy jöjjön érte, de sokszor előfordul, hogy a kedves szülő nem jön, a 39 fokos lázas gyerek meg másnap ugyanúgy ott van az oviban.

Óvónők száma

Pár éve történt Magyarországon, hogy két fiú agyba-főbe vert egy kislányt az óvoda udvarán, és nem vette észre senki, mert az egyetlen óvónő, aki akkor még az intézményben tartózkodott, éppen telefonált az irodában. Ha ez az eset nem is mindennapos, olyan története sok szülőnek van, hogy a gyerekén különböző sérüléseket vett észre, és senkinek fogalma sincs, honnan is szerezhette őket.

Skóciában ilyesmi gyakorlatilag elképzelhetetlen. Szigorú előírások szabályozzák, hány gyerekre hány fő személyzetnek kell jutni. 2 éves kor alatt 3 gyerekre kell egy felnőtt, a 2-3 éveseknél 5 gyerekre, 3-5 éves kor között pedig 8 gyerekre, bár ez utóbbi néha változhat. Ezt az előírást még öt percre sem szabad megszegni, tehát ha a gondozónőnek ki kell mennie vécére, behív maga helyett valakit a szobába, hiába vannak még ott rajta kívül ketten. (Az óvónő és a gondozónő szavakat azért használom szinonimaként, mert 5 éves korig ugyanaz a végzettség kell a gyerekekkel való foglalkozáshoz.) Vannak olyan helyek, ahol az is tiltott, hogy valaki akár csak néhány percre is magára maradjon a gyerekekkel, akkor is, ha csak 2-3 van a csoportban, de szerintem ez inkább az intézmények saját előírása lehet, nem törvény.

Azért elég nagy a kontraszt, ha azt vesszük, hogy a fiam régi magyar ovijában idén egyetlen óvónő viszi a 25 fős csoportot, mert szeptember óta nincs váltótársa.

Szabad levegő

Ez az ami egyszerűen nem megy a fejembe: a legtöbb helyen egyszerűen nincs rendes udvar. Vagy valami balkon van, ahol leginkább csak egy helyben állni lehet, vagy valami zsebkendőnyi kis kert, de abban sincsenek normális játékok. A közelünkben van egy ovi, ahonnan ki szokták vinni a gyerekeket a szomszéd parkba, de ez ritka.

Úgyhogy bent csúszdáznak meg homokoznak a csoportszobában. Ez utóbbitól főleg kivagyok, ha valaki, én tényleg tolerálom a koszt, de az a mocsok, amit egy csoportnyi gyerek tud csinálni egy félórás benti homokozás után, már nekem is sok. A homok aztán persze széthordják, esélytelen addig összesöpörni, amíg valaki bent van.

Viszont léteznek szabadtéri ovik, ahol egész nap kint vannak. Szó szerint. Ott játszanak, esznek, alszanak, minden, Ami ebben a borzalmas skót időjárásban elég figyelemreméltó teljesítmény.

Rugalmasság

Mivel az ovi nagyon drága, a legtöbb szülő igyekszik valahogy - nagymamával, részmunkaidővel - megoldani, hogy a gyerek legalább heti néhány napot otthon legyen. Csak egy kis részük jár minden nap, a többség heti két-három alkalommal megy oviba. Az állami ovi más, ott minden nap menni kell.

Szóval ilyesmire készülj, ha úgy döntesz, Skóciában kezdesz új életet a családoddal.

A bejegyzés trackback címe:

https://koltozunkhaza.blog.hu/api/trackback/id/tr9413872492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.