Ma egy új helyen voltam - írtam, helyettesítő óvónőként dolgozom - és már reggel, kiszúrtam, hogy a névsorban szerepel egy magyar kislány. Aztán amikor megjelent az anyukájával, kiderült, hogy párszor találkoztunk már korábban, még a Facebookon is ismerősök vagyunk az anyukával, de nem tudtam, hogy róla van szó.

Anyuka mondta neki, hogy hurrá, végre lesz valaki, akivel magyarul beszélhet, én azért rákérdeztem, szabad-e, de megengedték. A gyerek reakciója - számomra legalábbis - döbbenetes volt. Ez a kislány, aki már idekint született, és babakora óta intézménybe járt, aki úgy nőtt fel, hogy többet volt skót, mint magyar környezetben - ez a kislány egy pillanatra sem volt hajlandó leszállni rólam. Hihetetlenül boldog volt, hogy magyarul beszélhet, és úgy tűnt, végre talált valakit, akihez valóban közel érezheti magát.

Bár maga az élmény egyáltalán nem volt rossz, nagyon élveztem vele lenni, megértettem, miért tiltják sok helyen például a lengyel óvónőknek, hogy a saját nyelvüket használják a lengyel gyerekekkel. És így utólag annak is örülök, hogy a gyerekeimnek nincsenek magyar iskolatársaik. A kislány ugyanis a bátorításom ellenére egyáltalán nem volt hajlandó a többi gyerekkel játszani, és ha mások is csatlakoztak hozzánk, ő következetesen magyarul beszélt velem.

Persze lehet, hogy ő egyébként is ilyen. Voltam olyan óvodában, ahol a csoport legalább egyharmada lengyel volt, és ők mind angolul beszéltek egymással. Panaszkodnak szülők, hogy a gyerekeik törik a magyart, vagy alig hajlandóak használni. Ennek a gyereknek azonban ez nagyon fontos volt.

Az enyémeknek is fontos. Van egy magyar barátjuk, és soha nem beszélnek egymással angolul, akkor sem, ha nagyobb társaságban vannak, inkább folyamatosan váltanak, attól függően, épp kihez szólnak. Az iskolában is mindig magyarul szólnak egymáshoz - szerencsére a suli ezt tolerálja, hallottam már olyanról, hogy nem engedték.

Mondjuk ezt valahol megértem. A lengyelek például az indiai után a második legnagyobb kisebbség, a katolikus sulikban gyakorlatilag nincs olyan osztály, ahol ne lenne belőlük két-három, és voltunk egyszer egy olyan játszótéren, ahol mi voltunk az egyetlen nem lengyel család. Ráadásul ők, a hasonló kultúra és kinézet miatt nagyon könnyen asszimilálhatóak, a lengyel bevándorlók unokáinak legfeljebb a családneve fog utalni a származásukra, egyébként britek lesznek már teljesen.

Sokat gondolkodom ezen a témán amúgy is, ha összeáll, mit akarok, majd írok arról is.