Tegnap - legalábbis olyan este tízig - csodálatos volt magyarnak lenni.

70 km-t utaztunk, hogy szavazni tudjunk, de ez semmi azokhoz képest, akik több ezer km-t tettek meg, hogy legalább egy kis esélyt adjanak egy élhetőbb Magyarországnak. A konzulátus körül csupa magyar, a város - és egyben tudtommal egész Skócia - egyetlen magyar étterme nem bírta a rohamot, több mint két órát vártunk az ebédünkre. (Ami legjobb indulattal is átlagos minőségű volt, de ez egy másik történet.) Mosolyogtunk egymásra, ismeretlenül is egymásra köszöntünk. Szerintem az ott lévők túlnyomó többsége azért ment el, mert változást remélt.

Itteni idő szerint este tízre kiderült, hiába volt. Nem csak újraválasztották őket, hanem a kétharmaddal (ami amúgy csak 48 százalék, tehát a többség ellenük szavazott!) gyakorlatilag teljhatalmuk lett.

Ma reggel üveges tekintettel ültem a metrón, még az ingyenes Metro újságból is Viktor vigyorgott rám önelégülten. Néztem az arcokat, van-e itt rajtam kívül magyar? Van-e valaki, akinek egy érdektelen rövidhírnél többet jelent, ami tegnap történt? Nem volt senki. A munkahelyemen aztán megkérdezték, Lengyelországban szereztem-e a képesítésemet, mondtam, magyar vagyok, nem lengyel. "Aha" - mondta a nő, és nem jelentett neki az egész semmit.

Ma minden eddiginél többen fogadkoznak, hogy elmennek az országból végleg. A többségnek valószínűleg csak a szája nagy, de biztos, hogy sokan nekivágnak.

Mi viszont hazamegyünk.

Hazamegyünk, mert itt rossz nekünk. Hazamegyünk, mert a gyerekeimnek szükségük van a nagyszüleikre és az unokatestvéreikre. Hazamegyünk, mert abban az országban szeretnénk élni, ahol a napnak ereje van, a gyümölcsnek íze, és ahol minden jelenségre van négy-öt szó, amit használhatok. Ahol nem vágják le azonnal, hogy kívülálló vagyok, amint kinyitom a számat.

Hazamegyünk, mert az elmúlt három év megmutatta, hogy képtelenek vagyunk máshol élni. És ezen - reményeink szerint - nem változtathat semmilyen kétharmad.

Ez a blog erről szól majd. Az előzményekről és a folyamatról. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű.

Mert már nem vagyunk ugyanazok, akik három éve eljöttünk.