Május közepe van, és metsző hideg. Celsiusban mérve nem olyan rettenetes - 11 fokig is felment ma a hőmérséklet -. de esik az eső és erős szél fúj. Befúj a télikabát alá is, amit eddig alig pár napon tudtam lecserélni farmerdzsekire.

Magyarországon élve soha nem értettem, miért panaszkodik valaki az időjárás miatt. Télen hideg van, nyáron meleg, ez az élet normális rendje. Persze engem is bosszantottak kicsit az olyan nyarak, amikor nem volt soha egybefüggően egy hétig sem jó idő, de arra soha nem pocsékoltam az energiámat, hogy ebből problémát csináljak.

Aki nem élte még át, milyen nyár nélkül élni, talán nem is érti, miért mondom, hogy ezt viseljük a legkevésbé jól. A kultúrsokk elmúlt, az akcentust egész jól értjük, nagyjából tudjuk, mire hogyan kell reagálni, már a szeméthegyek sem tűnnek fel. De a nyár hiánya megszokhatatlan.

Hogy nincs nyár, így értsd, ahogy írom. Harmadik éve vagyunk itt, de rövidnadrág még nem volt rajtam. Két kezemen meg tudom számolni azt is, ahányszor egy év alatt előfordul, hogy leveszem a pulcsimat. Az év nagy részében szürke az ég és esik az eső - nem vihart vagy nyári záport kell elképzelni, hanem azt a szomorú, reménytelen esőzést, ami otthon november táján jellemző. Ha néha kisüt a nap, annak sincs igazán ereje, cserébe viszont legalább gyönyörűek olyankor a fények, és heti rendszerességgel látunk szivárványt.

Mint fent utaltam rá, én a magam részéről télikabátban járok. Hozzá sapka, sál, kesztyű. Azonban nem mindenki ilyen szűktűrésű. Nincs az a hideg, amiben ne látni néhány férfit rövidnadrágban például. A postások rövidnadrágviselete széles körben ismert és megmosolygott jelenség, de mások is minden további nélkül húznak sortot akár hóban is. Ennek némileg továbbfejlesztett változata a nyári ruha-csizma-télikabát kombó, amit azok a hölgyek hordanak előszeretettel, akik nem hajlandóak elfogadni az életnek azt az igazságtalanságát, hogy ezen az éghajlaton soha nem praktikus viselet a spagettipántos ruhácska.

A nagy ruházati márkák üzletei sem igazán vesznek tudomást az időjárási viszontagságokról. Mindig rácsodálkozom arra a naivitásra, ahogyan minden tavasszal újra és újra tele lesznek nyári ruhadarabokkal - most komolyan, aki ezeket megveszi, tényleg azt hiszi, hogy majd fel fogja tudni valamikor venni???

Valamikor egyébként felveszik - a skótok ugyanis előszeretettel járnak nyaralni Spanyolországba, Görögországba, Mallorcára, ilyen helyekre. Mindez az alsó középosztály számára sem elérhetetlen: takarító koromban a kolléganőm két hétre ment Görögországba. Megnézném, egy magyar takarítónő egyáltalán a Tisza-tóhoz eljut-e valaha a fizetéséből...

Szóval elmennek, azt gondolják, hogy ott nekik majd milyen jó lesz, a többség viszont szenved. Nem bírják a 35 fokot.

Én viszont már alig várom a 40 fokos júliust újra. Valahogy olyankor érzem úgy, hogy a helyén van a világ.