Hétvégén Magyarországon voltam, elintézni a gyerekek útlevelét, mert hamarosan lejárnak.

El tudtuk volna intézni innen is, el kellett volna menni Edinburgh-ba, majd ott a tiszteletbeli konzulnál megrendelni. 80 font lett volna a két gyereknek, plusz az útiköltség négyünknek, ez így olyan 120 fontunkba került volna. A konzul külön kérte ugyan, hogy ne vigyük a gyerekeket, de nem értünk volna oda értük a suliba.

A fő probléma azonban nem ez volt, hanem hogy kb. két hónap alatt lett volna meg az útlevél, ami ráadásul nem garantált idő, hanem csak úgy nagyjából. Fennállt a veszélye, hogy ha kicsit megcsúsznak, akár iskolakezdésre sem érünk haza.

Egyszerűbb volt, hogy hazamentem én elintézni. Nem csak gyorsabb, hanem meglepő módon még valamivel olcsóbb is. A repülőjegyem 90 font volt oda-vissza, a két gyerek útlevele pedig összesen 2500 Ft, ami olyan 7 font. Hogy hogyan kerülnek ki, még nem tudjuk, szerintem kiküldik a szüleim postán vagy valamilyen futárcéggel. Mivel mindketten 12 év alattiak, nem kell tőlük ujjlenyomat, így elég volt, hogy vittem róluk képet, a férjem kitöltötte a hozzájáruló nyilatkozatot, vittem a születési anyakönyvi kivonatukat és a lakcímkártyájukat, ennyi.

Az okmányirodában minden meglepően simán ment. Időpontot már nem tudtak adni, azt mondták, menjek oda, lesz ami lesz. A sorszámhúzáskor kaptam egy kisebb sokkot, mert azt mutatta, ötvenen vannak előttem, ehhez képest alig egy óra várakozás után sorra is kerültem - ami főleg annak fényében meglepő, hogy volt, aki időpontra jött, és már várt másfél órája. Tanulság: ne kérj időpontot, felesleges.

Amíg várakoztam, felhívtam a leendő sulijukat, ahol várakozáson felül kedvesek voltak. Be is mehettem beíratni őket, az irataikat majd elküldjük innen.

Ez már egy érdekesebb kérdés lesz. Tavaszi gyerekek mindketten, a kicsi most múlt hatéves, a nagy nyolc. A kicsi egyszerűbb eset, mivel itt már suliba jár, kétség sem fér hozzá, hogy nem küldjük vissza az oviba, kezdi az iskolát hatévesen. Abban nem voltak biztosak, hogy elfogadják-e az itteni bizonyítványát (vagy valami hasonlót, mivel osztályzás nincs, így rendes bizonyítvány sem, de valami igazolást kiadnak, hogy járt suliba), vagy kell-e a nevelési tanácsadó szakvéleménye arról, hogy iskolaérett a gyermek. Hajlottak az első verzióra, én is jobban örülnék, ha nem kéne a nyári szünetben felméretnem az író-olvasó, iskolához szokott gyereket.

A nagy már nehezebb téma. Itt jelenleg harmadikos, kor szerint szeptemberben a harmadikat kéne kezdenie Magyarországon is. Viszont a kortársai többsége még csak most elsős. Korához képes kicsi a gyerek, ha betennék a harmadikba, ahol a többség amúgy is jó egy évvel idősebb nála - mert ugye mindenkit visszatartanak az oviban -, elsétálna a hónuk alatt. Fiúk esetében ez azért nem elhanyagolható szempont.

Ennél is fontosabb viszont, hogy a harmadik osztály nehéz. Nagyon. Itt az iskolába szórakozni szokás járni, elég nagy sokk lesz neki, hogy az órán csendben kell ülni, osztályzatok vannak és napi szintű leckeírás, nem kéne ezt még megfejelni a brutális harmadik osztályos tananyaggal. Emellett pedig a magyar anyaggal is értelemszerűen le van maradva: matekból hozza a harmadikos szintet, olvasni és szépen tud magyarul, a helyesírása viszont botrányos, ráadásul nem igazán tud folyóírással írni. Itt azt nem tanítják, mi meg nem gyakoroljuk halálra magunkat. Úgyhogy nagyon úgy áll egyelőre a dolog, hogy második lesz belőle. Ezzel kapcsolatban is vannak fenntartásaim - könnyen lehet, hogy húszévesen fog érettségizni, ami szerintem nevetséges -, de még mindig jobb, mint a kelleténél nagyobb kudarcélménnyel kezdeni a hazai iskolai pályafutását.